A mangófát elsősorban gyümölcse miatt termesztik, és akkor vágják ki mikor már nem ad több termést – ez általában 15 éves kora körül jellemző, viszont 7 évente újra ültetik, így rendkívül könnyen fenntartható. Ez a fajta gazdálkodás azonban kevés fára igaz és mangófával ellentétben például a rózsafa és a teak fa kitermelése már erősen szabályozott. A fakitermeléssel kapcsolatos etikai kérdések egyszerre kiterjedtek és kétértelműek. A fenntarthatósággal és az élőhelyek pusztulásával kapcsolatos aggodalmak számos etikai kérdést vetnek fel. Például, képes-e egy adott faj a jelenlegi kitermelési ütem mellett továbbra is fenntartható ütemben szaporodni? Még ha egy fafaj fenntartható módon is kitermelhető a vadonból, vajon ez elpusztítana vagy veszélyeztetne más fajokat ugyanazon az élőhelyen? A kitermelés sérti-e az őslakosok jogait és/vagy a helyi közösségek jólétét?

Ebbe keveredik az a tény is, hogy egyes országok (különösen a szegényebb harmadik világbeli országok) számára a faanyag nagy üzlet, és egy ilyen jövedelmező kereskedelmi ágazat korlátozása kontraproduktívnak tűnne, és következésképpen a kizsákmányolás tényleges vagy potenciális szintjét nem lehet könnyen felfedezni.

A kérdés összetettsége és a hiányos, sőt, esetleg hibás adatok ellenére azonban némi információ jobb, mint a semmi. Ezeket a hiányosságokat szem előtt tartva két nemzetközi szervezetet használunk és idézünk ezen a weboldalon: a CITES-t és az IUCN-t. A kettő megkülönböztetésének rövid módja, ha úgy gondolunk a CITES-re, mint amely inkább a kérdés jogi oldalával foglalkozik, míg az IUCN a környezetvédelmi oldalra vonatkozik.

CITES: A JOGSZERŰSÉG KÉRDÉSE

1973-ban a világ legtöbb kormánya között létrejött egy nemzetközi megállapodás, a veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény, röviden CITES. Megalakulása óta a CITES háromévente tartja az érintett országok kongresszusát. Ez idő alatt a fajok felkerülhetnek (vagy újraértékelhetők és törölhetők) a veszélyeztetett fajok háromszintű listájára, amelyet egyszerűen csak „függelékként” ismerünk. A függelék, amely technikailag egyetlen dokumentum, a fajok védelmének három különböző szintjét tartalmazza.

I. függelék – Ez a függelék a legnagyobb veszélyben lévő és kihalással fenyegetettnek tekintett fajokat képviseli, amelyek nemzetközi kereskedelmét ennek megfelelően a legnagyobb mértékben korlátozzák. (A fa esetében ez a fából készült késztermékeket is magában foglalja.) (link)

II. függelék – Ez a függelék a vadon élő, de nem feltétlenül kihalással fenyegetett fajokat tartalmazza. Az ebben a függelékben szereplő fajok szigorúan szabályozottak, de jellemzően nem olyan korlátozottak, mint az I. függelékben szereplő fajok. (link)

III. függelék – Ez a függelék olyan fajokat tartalmaz, amelyek szabályozását egy adott ország (a CITES keretében „félnek” nevezett ország) önkéntesen kérte, hogy segítsék az adott faj megőrzését. A III. függelékben szereplő fajok szabályozása csak az adott félre vonatkozik, amely kérte a felvételét, és ezért kevésbé korlátozó, mint az I. vagy II. függelék. (link)

Forrás: Eric Meier, Wood-database (link), Timbertradeportal India, (link), 

A mangófa gyümölcsfaként való termesztése miatt rendkívül könnyen fenntartható.

A legtöbb keményfához képest viszonylag gyorsan növekszik a mangófa, körülbelül 15 év után éri el az érettséget. Ekkor már kevesebb gyümölcsöt teremnek, vagy teljesen leállnak, és felhasználhatóvá válik maga a faanyag. A mangótermesztők 7-15 évente új fákat ültetnek, mielőtt az idősebb fák meddővé válnak. Ez egy fenntartható ültetési és betakarítási ciklust hoz létre, és csak a kevésbé gyümölcsöző fákat vágják ki faanyagnak. A mangófáról itt olvashatsz bővebben.